my world.

Egy emlék mi épp szaggat szét. Hiába vagy mellettem, semmit nem ér. Nem tanultam meg felejteni, szeretni. Hiába vártam rád. Hiába kaptalak meg. Hiába égette ajkaim forró csókod, ha nem tanultam meg értékelni, megtanulni, milyen az.
Ma már tudom milyen szeretni.
Tudom, hisz téged szeretlek, érzem nem hiába vagy mellettem, nem hiába kapok tőled csókot.
Ma már megtanultam felejteni.
Tudom, mert képes vagyok elhagyni. Mindazt, ami valaha fájt is. Ma már semmit nem jelent nekem, csak egy hatalmas sebet, mi tátongva fekszik szívemen.
Ma már tudom, hogy te képes vagy gyógyítani. Szívemen a sebet összevarrni, szememből a könnycseppet kiszárítani.
Ölelésed felold bennem mindent. Érzem szabad vagyok melletted.
Meg tanultam érezni. Minden egyes szavamban, minden egyes érintésben, azt sugallom, igazad van.
Ma már minden szép veled. De mégis folt van a fehér kendőn. Hiába tanultam meg szeretni, érezni, minden elfeledni. Érzem ez még nem teljes. Valami hiányzik. Egy utolsó darab, ami nélkül nem teljes a kör.
Szívemet köd lepi el. Hiába futok, nem találom azt a darabot. Keresem azt égen, földön. De mind hiába. Szemem könny lepi el, mit ki nem száríthatsz. Egy seb mit nem gyógyíthatsz. A félelem, mit senki el nem kergethet. De a fény kigyúlt. Világossá vált minden egy pillanat alatt, mikor újra megláttalak. Idő kellett, míg rájöttem… az a darab te vagy.